Antibiotikumok

Az orvostudomány fejlődésével és a kutatási eszközök fejlesztésével a kutatók a 19. és a 20. században fokozatosan felfedezték a lakosság megtizedeléséért felelős mikroorganizmusok kilétét. Lépten-nyomon újabb és újabb baktériumok, bacilusok, vírusok és egyéb mikroszkopikus méretű paraziták lettek katalogizálva, ám az ellenük felsorakoztatott gyógyszerek sokáig nem voltak hatásosak. Aztán történt egy hiba a baktérium tenyészet folyamán. A nyitva felejtett, ám baktériumokkal beoltott táptalajon, még mielőtt az meg lett volna semmisítve, felfedeztek egy élesen elhatárolódott udvart a baktériumtenyészetben. Kiderült, hogy egy penészgombáról van szó, mely olyan vegyületeket termel, amelyek megölik a beoltott baktériumokat. Innen már csak a logikus felismerés és az izolált vegyület megtisztítása következett. Ezzel kezdődött az anti- (ellen) biotikumok (élőlények) diadalútja. Ez a történet 1928-ban MUDr. Alexander Flemming nevéhez és a Pennicillinnum notatum (ecsetpenész) által kibocsátatott vegyületről, azaz a pennicilinről szól.
Eleinte a tudós társadalom úgy vélte, hogy az újonnan felfedezett gyógyszer minden típusú fertőzésre hatásos. Később, miután a hatásmechanizmusok is fel lettek tárva, kiderült, hogy csupán csak a baktériumok okozta fertőzésekre hatnak. Így a vírusok, az átmeneti szervezetek, a paraziták támadása esetén nem alkalmazhatók. A kutatások arra is rámutattak, hogy bizonyos antibiotikumok elpusztítják a baktériumokat (-cid – ölő) a sejtfalak károsításával, tehát baktericid hatásúak. Mások csökkentik a fehérje szintézist, az osztódást, a szaporodást és a növekvést – ezeket bakteriosztatikus antibiotikumoknak nevezzük.
Eleinte különféle talajlakó penészek felhasználásával jutottak újabb és újabb antibiotikumokhoz (Streptomyces nemzetség), később a múlt század ’60-as, ’70-es éveiben már fél szintetikus, sőt teljesen szintetikus vegyületek is az orvostudomány eszköztárát gyarapították. Lassan elterjedt az a tévhit, miszerint ha kell, ha nem az antibiotikumok felhasználhatóak biztos ami biztos alapon. Ennek következtében maga a pennicilin is kezdett oly’ eszközzé válni, ahol a helytelen adagolás és alkalmazás következtében néhány baktérium különféle enzimes lebontás segítségével túlélte a gyógykezelést. Így alakult ki az ellenállás az antibiotikum-rezisztencia megnyilvánulása.
Ma már az orvos kutatók (mikrobiológusok) hatékony antibiotikumok egész hadseregét fedezték fel. A kémiai képlet megismerésével már sok fajta szintetikus származék is létezik ugyanabból az alapvegyületből. Így jelentősen ki lehetett bővíteni a hatásmechanizmusokat, sőt ki lehetett fejleszteni olyan tulajdonságokat is, melyek segítségével ún. széles spektrumúak, azaz nagyon sok fajta baktérium elpusztítására alkalmasak lettek. Sajnos az antibiotikum rezisztencia kifejlődése folytán az egész csoport, mely szintetikusan egy azonos alapmolekulából indult ki, hatástalanná válik.
Hogy ez ne következhessen be az antibiotikumok alkalmazását, az adag nagyságát, és hogy milyen típusú mikrobák ellen javasolják, ma már egy nemzetközi, jól koordinált kutató csoport állapítja meg egy bizonyos stratégiai fontosságú projekt keretein belül. A Szlovák Köztársaság is közreműködik ezzel a nemzetközi kutató és stratégiailag fontos szervezettel, melynek záró jelentése nagyon fontos ajánlásokat tesz az egész EU részére. Pontosan meghatározza, hogy milyen mikrobák által kiváltott fertőzésre milyen antibiotikumot szabad felírni. A projekt lényege az, hogy állandóan létezzenek olyan erős, hatásos és széles spektrumú védett antibiotikum fajták, melyeket végszükség esetén rendkívül virulens és a többi antibiotikummal szemben már rezisztenciát kifejlesztett mikroorganizmusok ellen szabad felhasználni. Tehát megfogalmaznak egy előírást, miszerint standardizálják a korházi antibiotikum programokat az Únión belül. Ez után már nem kerülhet sor felelőtlenül és teljesen feleslegesen adagolt antibiotikumok felírására! Az antibiotikum rezisztencia kialakulásához ugyanis elég az is, ha a páciens a saját elgondolása alapján veszi be az antibiotikumot megfelelő szakorvosi konzultáció nélkül. Továbbá az első kontaktus-béli orvosok is (családi és körzeti orvosok) szintén megfelelő mikrobiológiai kivizsgálás nélkül „pazarolják”. A kép még bonyolultabb, hiszen eljutottunk oda, hogy az állattenyésztők az állatok kiugró fejlődése, gyarapodása érdekében az antibiotikumokat egyenesen a tápkeverékekhez adagolják!
Nagyon fontos leszögezni, hogy a növekvő turizmus útján olyan mikroorganizmusok is támadhatnak, melyek a turista hazájában már régen nem léteznek. Így az egyén immunrendszere nem is ismeri fel úgy, mint az őslakosok szervezetének immunreakciói. Ha ehhez még hozzájárul az is, hogy a támadó törzs már rezisztens a forgalomban levő antibiotikumokra, akkor rendkívül komoly fertőzésről, akár halálos kimenetelű folyamatról beszélhetünk (hastífusz, kolera…). Ráadásul a mikrobák hajlamosak változtatni a felszíni fehérjéiket, ún. mutációk jönnek létre, melyek ellen az antibiotikumok jelenlegi arzenálja szinte hatástalan.
Az Európai Betegség Megelőzési és Járványvédelmi Központ adatai szerint az ilyen európai mutációk évente 25 000 halálos fertőzésért felelnek.
Tudnunk kell azt is, hogy az antibiotikumok nem válogatósak, minden baktériumot elpusztítanak szervezetünkben. Pedig bélcsatornánkban, nemi rendszereinkben rengeteg jó indulatú, segítő mikroba él szelíden, szimbiózisban szervezetünkkel. Nem csak elősegítik immunreakciónkat, hanem jelenlétükkel meggátolják a kórokozó törzsek behatolását és elszaporodását. Nem csak a baktériumok támadásai, hanem egyes komoly gombás fertőzések ellen is védik szervezetünket. Ezért számuk csökkenése esetleg teljes kiirtásuk emésztési panaszokhoz, gyulladásokhoz vezetnek (hasmenés, hüvelygomba, stb…). Trópusokon a folyadékok és a benne oldott ionok vesztesége megzavarja a belső szervezetünk finom egyensúlyát a homeosztázist. Ennek pedig nagyon súlyos, esetenként halálos következményei lehetnek. Az utóbbi időben már rendszeresen felhívják a betegek figyelmét a hasznos, segítő mikroorganizmusok újra betelepítésének lehetőségére, melyek probiotikum csoportként ismertek.
A kutatók felfedeztek egy új módszert a támadó, veszélyes mikroorganizmusok megfékezésére. Ez pedig az ember számára veszélytelen, ám a támadó kártékony baktériumokat elpusztító speciális baktériumok. Ezt nevezik „élő antibiotikumnak”.
A genetikusok egy része pedig az immunrendszerünk megerősítése érdekében a már bevált módszerek újra alkalmazását javasolják: gyógynövények, gyógyfüvek, növényi kivonatok, sőt a természetes antibiotikumok újra csatasorba állítását. Ilyenek a természetben fellelhető ún. fitoncid (növényi antibiotikumok) vegyületei, melyekből a mai orvostudomány már több ezret ismer. A hétköznapok konyhájából pedig sokat mi is ismerünk pl.: az aloevera, a fokhagyma, a vöröshagyma, a medvehagyma, a homoktövis, a gránátalma, a tőzegáfonya, a fekete- és a vörös áfonya, a fekete bodza és nem utolsó sorban a méz.
A szerző az aneszteziológia, az intenzív medicína és az akupunktúra szakorvosa.
MUDr. Balázs Tibor